Mobil Weekend

A HP merészet álmodott és megalkotta az Elite X3-at

2016. február 24. 13:53 - MobilWeekend

hp_elite_x3-lead_promo.jpg

Forrás: Windowscentral

Bár a Windowos Lumia telefonok nem örvendenek túl nagy népszerűségnek, most itt a kiváló alkalom, hogy minden kételyt és negatív berögződést egy életre eltüntessen a HP az új okostelefonjával az Elite X3-assal, melyet az MWC-n jelentettek be.

A csúcskategóriás telefon Qualcomm Snapdragon 820-as processzorral, 64 GB tárhellyel, 4 GB LPDDR4 memóriával, a Lumiánál nagyobb kijelzővel és strapabíró Gorilla Glass 4 üveggel érkezik a nyáron. Igazi business telefonnak ígérkezik. A hátlapi kamera 16 megapixeles, az első kamerája pedig 8 megapixel, ha esetleg video beszélgetést szeretnénk folytatni.

Látványos elem a készülék hangszórója ami azonnal szembe ötlik és  komoly hangrendszert tudhat magáénak. Emellett az Elite X3 egy fejlett dokkolót és egy notebookot is felvonultat maga mellett.

A HP azonban sokkal többet alkotott, mint egy csúcskategóriás telefon, mivel összeköti a Windows 10-es rendszert további eszközökkel, létrehozva egy teljes mobil ökoszisztémát. Ez azt jelenti, hogy pl. ha rádugjuk az Elite X3-at a dokkolóra, az egyenértékű lesz a PC-vel, vagy a laptopunkkal. Úgy kell elképzelni, mint egy hibrid szupergépet, ahol minden eszközön ugyanazok az alkalmazások lesznek elérhetőek, melyeket alapból is használsz.

hp_desk_dock_elite_x3_promo_combo.jpg

Forrás: Windowscentral

Így az Elite X3 nem csak mobilként, hanem PC-ként is funkcionál, köszönhetően a HP, a Qualcomm és a Microsoft összefogásának. Lényeg, hogy a zsebedben elférjen minden, amit alapból a számítógépeden tárolsz és használsz.

A Continuum segítségével megoszthatjuk a képernyőket is és bármikor válthatunk az eszközött között. Kell egy egér és egy billentyűzet és már működik is a dolog.

Az biztos, hogy minden idők legerősebb Windows 10-es telefonját jelentette be a HP az MWC-n.

Tetszett a cikk? Kövess minket Facebookon is!

Források: Windowscentral, HP 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mobilweekend.blog.hu/api/trackback/id/tr328416012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása